Azt lehet mondani, szinte minden szükséges információ felkerült a honlapra. Mint azt az előzőekben is írtuk, a pálya egyelőre még nem fixálható, a tervezett nyomvonalunkat még nem sikerült véglegesíteni. Azért a "B-variáció" sem rossz, hiszen a tavalyi OB pályája is sokaknak tetszett, legalábbis mi sokkal több pozitív visszajelzést kaptunk, mint negatívat.
Ami a legfontosabb, hogy megtekinthető és letölthető a verseny kiírása magyarul és angolul is. Az ODiN rendszerében egy-két napon belül elindul a nevezési rendszer is, az előnevezési időszak 2010. július 29., péntek, 23:59-ig tart, ezután már csak a helyszínen tudtok regisztrálni.
Mindenki figyelmét felszeretnénk hívni arra, hogy a szombati délelőttön egy amatőr futam is megrendezésre kerül. A Salgótarjáni HKE idén 16. éve működteti a Hegyikerékpáros Városi Bajnokság Sorozatát, melynek minden évben 4 állomása van. Az idei két fordulót is számolva ezidáig összesen 62 ilyen esemény bonyolítottunk le a városunk körüli helyszíneken. Ezen versenyek mintájára született meg az amatőr verseny ötlete - tavaly az OB előtt félszáz, licenccel nem rendelkező résztvevő járta a bajnokság pályáját. Idén sem lesz ez másként, minden körülmény (az elektronikus időmérést leszámítva) pontosan ugyanaz lesz az amatőrök számára, mint a C1-es kategóriájú verseny mezőnyének másnap.
Bármilyen kérdéssel, kéréssel forduljatok hozzánk bátran a lenti elérhetőségek bármelyikén, vagy akár a BikeMag fórumán, esetlegesen a Facebook-on.